2015. március 4., szerda

Gabona kolbászos rakott brokkoli

Ma elég esélytelennek tűnt, hogy lesz-e ebédünk vagy sem. Norbi reggel jött haza ami eléggé kizökkenti a manókat akik már alig várták, hogy hazajöjjön,így persze csúszott a reggelünk pedig a szerda az egyetlen nap amikor korán kell kelnünk és korán kell aludnunk ebéd után mert Denivel délután minioviba járunk.
Aztán mégis valahogy lett ebédünk,egy rajz és egy papírvágás között sikerült egy kicsit haladni a rakott brokkolival :)

- 1 nagy fej brokkoli
- 1 csésze barnarizs
- 2 nagy fej hagyma felaprítva
- 4 gerezd fokhagyma felaprítva
- kokuszzsir
- gabonakolbász
- füstölt paprika
- lenmag
- szójatejföl
- só
- bors


Bekapcsoltam a sütőt 200 fokra.
A barnarizst feltettem sós vízben főni úgy hogy előtte egy kicsit megpirítottam kokuszzsirban.
A brokkolit rozsaira szedtem és szintén sós vízben roppanósra főztem.
Kokuszzsíron megpirítottam a hagymákat, majd szórtam bele egy jó evőkanálnyi füstölt paprikát, sóztam, borsoztam és felöntöttem egy bögre vízzel,majd pár perc múlva beletettem egy jó nagy darab gabonakolbászt szétmorzsolva. Így hagytam kis lángon főni egy negyed órát amíg összesűrűsödött.
Amikor minden elkészült, kikokuszzsiroztam egy nagy jénai tálat és beleraktam a rizs felét,majd rárétegeztem a brokkolikat és meglocsoltam a szószunk felével, majd ráraktam a rizs másik felét, végül a szósz maradékával locsoltam, majd a tetejét  megkentem tejföllel és megszórtam jó sok lenmaggal.
Kb. fél órát sütöttem majd egy picit állni hagytam h lehessen kockákra vágni.


2015. március 3., kedd

Spenótos csicseri tortellini

Ma lazulos napunk volt a fiúkkal így maradt időnk valami bonyolultabb ebéd készitésére is.

Spenótos szósz

-fél kiló spenót
- 4 apritott fokhagyma
-olivaolaj
-só
-cayenne bors
-szojatejfől

Alaposan megmostam a spenótot majd egy teflon tepsibe raktam, lefedtem és neha megkeverve megpároltam.Semmi nem kell alá mert ugyis levet ereszt.Amikor megpuhult, leszürtem, apróra vágtam és serpenyőbe olivaolajat öntöttem,megpiritottam a fokhagymát, rátettem a spenótot, füszereztem.A végén két nagy kanál tejföllel süritettem.


Csicseri tortellini

-300 gramm előzö este beaztatott csicseriborsó
-500 gramm durum liszt
- 3 dl növényi tej
- 4 gerezd apritott fokhagyma
-só
-bors
-olivaolaj

Elöször is feltettem főni a csicseriborsót, mert annak legalabb egy óra kellett hogy megpuhuljon.
Egy nyujtódeszkára kiszortam a lisztet és a közepében egy mélyedést csináltam ebbe öntöttem a tejet, majd lassan villával összedolgoztam a liszttel.Utána addig dagasztottam amig homogén kis labdát kaptam, így foliaba tekerve pihentetettem 15 percet. Majd kinyujtottam lehelet vékonyra,kis négyzeteket vagtam.
A puha csicserit ledaráltam a fokhagymával, sóval, borssal és egy evőkanálnyi olivaolajjal. Ez lesz a tortellini töltelék.
Minden kis négyzetbe egy kiskanálnyit beleraktam belőle, majd félbe hajtottam és a végűket ősszeillesztettem, így lett tortellini alakjuk.
Sós vizben kiföztem öket és a spenótos szosszal,meg egy kis vegan vajjal és vegan sajttal tálaltam.

reggeli epres fehérje turmix

Minden reggelemet két nagy pohár citromos vízzel szoktam indítani, utána általában már csak gyümölcsöt eszek ebédig. Reggelire a manóknak mindig csinálok turmixot,ez rendszerint zöldturmix szokott lenni,abból ami épp van itthon. Ma epreset kértek és mivel még volt a fagyasztott bioeperből, meg is kapták.

epres fehérje turmix

- 1 csésze eper
- 1 csésze spenót
- 1 banán
- 4 dl máktej
- 2 evőkanál kendermag őrlemény
- 1 kiskanál datolya szirup
- 1 teáskanál mandulavaj


A manók mindent beledobáltak a turmixgépbe és pár perc múlva már itták is az isteni turmixot.Tegnapról maradt meggyes mákos muffinnal itták reggelire.


2015. március 2., hétfő

Paradicsomos vöröslencse rozmaringos tepsis krumplival

Paradicsomos vöröslencse tepsis krumplival 

-200 gr vöröslencse
- 1 kis üveg passata
- 1 fej aprított vöröshagyma
- 4 gerezd aprított fokhagyma
- 2 apróra vágott sárgarépa
-1 apróra vágott kis zeller
-oregano
-só
-bors
-olívaolaj
-1 kg krumpli
-rozmaring

Először is a krumplit meghámoztam,kis hasábokra vágtam,majd egy tepsit meglocsoltam olívaolajjal és beleraktam a krumplit,megsóztam és borsóztam,szárított rozmaringból morzsoltam rá. Fél pohár szűrt víz is ment rá,hogy el ne égjen.
200 fokon sült majdnem egy órát.
Közben olívaolajon megpiritottam együtt a hagymakat és a zöldségeket,10 perc után mindent az aprítóba dobtam,majd vissza a serpenyőbe,ráöntottem a paradicsomot és par perc főzés után hozzaadtam a lencsét.Kis lángon fél órát főztem majd sóztam és borsóztam,jol megszortam oreganoval.
A gyerekeim imádták,ferjem szinten.




Végre!!!

Na végre rászántam magam,kellett sok noszogatás és kitartás a környezetembe lévő emberektől, amiért végtelenül hálás vagyok mert magamtól nem éreztem volna kellő önbizalmat a blog íráshoz.
Főzök, gyakorlatilag amióta az eszemet tudom, olyan családban nőttem fel ahol az étel minősége és a gasztronómiai élvezet fontos szerepet töltött be az életünkben.A szenvedély töretlen azóta is,mindennap főzök,sőt van, hogy naponta többször.Veganúl,adalékmentesen,cukormentesen,amikor van rá lehetőség bio alapanyagokból ha nincs akkor termelői árúból de mindenképp minőségi tiszta alapanyagból.